Köszöntő

Kedves Kollégák!

A Magyar STD Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyűlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképző tanfolyam is. A Társaság célkitűzése változatlanul az, hogy a szexuális érintkezéssel közvetített fertőzésekkel (STI) kapcsolatos legfrissebb ismereteket az interdiszciplináris terület iránt érdeklődő orvosok, valamint a munkánkban nélkülözhetetlen szakdolgozók számára testközelbe hozzuk. Túlságosan túlterheltek ma az egészségügyben dolgozók és bizony kevés idő jut a szakirodalom olvasására. Évente továbbképzések sokaságából lehet válogatni az orvosoknak érdeklődésük és szakterületüknek megfelelően, azonban az STI-k problémakörét ezek a továbbképzések jó, ha marginálisan érintik. Kivétel az STD Társaság éves Nagygyűlése, amelyen a továbbképzés középpontjában változatlanul kiemelt helyen szerepelnek a XXI.században egyre nagyobb problémát jelentő klasszikus nemi betegségek és a HIV infekció. Orvosgenerációk kerültek ki az egyetemekről anélkül, hogy "élőben" találkoztak volna syphilises és / vagy gonorrhoeás betegekkel. A connatalis syphilis, a neurosyphilis korai és/ vagy késői manifesztációja, annak felismerése komoly feladat elé állíthatja az orvosokat. A tankönyvből tanultakat nem mindig sikerül alkalmazni a betegellátásban és különösen a központi idegrendszeri, pszichiátria tünetekkel jelentkező késői syphilis felismerése késve történik meg. Gondolunk-e , számolunk-e a nagy halálozással járó cardiovascularis syphilis megjelenésével?

Az ismert HIV átfertőzöttség két évtizeden keresztül alacsonynak volt mondható az országban. Az elmúlt években azonban az újonnan felfedezett HIV fertőzött esetek száma jelentősen megemelkedett. A becslések szerint az elmúlt években hazánkban is egyre gyakrabban fordul elő a syphilis-HIV koinfekció. Különösen veszélyeztetettek a homoszexuális rizikócsoporthoz tartozó egyének. A 2011. évben az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztálya adatai szerint a HIV pozitívak egy ötödét nem a bőr-és nemibeteg gondozókban szűrték ki. Mindebből következik, hogy a különböző szakterületeken dolgozó orvosoknak egyre többször kell(ene) a HIV és syphilis szűrővizsgálatokat rutinszerűen elvégeztetni.

A nemi érintkezéssel közvetített fertőzések a múltban és a jelenben sem respektálták, respektálják az országhatárokat. A szex-túrizmus virágzik. A nyaralás alatt akvirált fertőzés a hazai "piacon" könnyedén tovább adható. A fertőző betegségek szempontjából rosszul értelmezett emberi szabadságjogok kedveznek az intim szférához kapcsolódó nemi érintkezéssel átadható fertőzéseknek. Ma egyre nehezebb a fertőzőforrás kutatás, nincsenek kontaktusok, nincs a kontaktusnak neve,

hajszíne és lehetne tovább sorolni. A bőr-, és nemibeteg gondozók korábban jól körülhatárolt "jogosítványa" ma már csak illúzió. Amire a nemi gyógyászatban és a nemi betegek ellátásában építeni lehet, az a szaktudás, az empátia és meggyőzőkészség! 

A fertőzések következményeként kialakuló betegségek (STD-k) ellátásában a nemi gyógyászok mellett nőgyógyászok, urológusok, háziorvosok és a vertikális transzmissziós lehetőségeket is figyelembe véve, a csecsemő-gyermekgyógyászok is részt vesznek. A diagnózis felállításában egyre nagyobb szerep jut a neurológusoknak, pszichiátereknek, a szemészeknek. A közvélemény felvilágosítása mellett változatlanul kiemelt feladat a graduális és a posztgraduális oktatásban nemcsak a klasszikus venerológia, hanem az egész STI terület hangsúlyosabb szerepeltetése. Az egészségügyi társadalmat ugyanis ugyanúgy fel kell készíteni a várható, nem szimpatikus jövőre, mint az egész társadalmat.
A Nagygyűlés előadói igyekeznek átfogó képet nyújtani az STI körébe tartozó betegségekről.

Nagyon örülnénk, ha minél több kolléga venne részt a novemberi STD Nagygyűlésen. Az akkreditáció sikeres volt, a résztvevők tesztírás után 50 kreditpontot kapnak. Szakdolgozók részére az akkreditáció folyamatban van.



Dr. Várkonyi Viktória
a Magyar STD Társaság elnöke

Dr. Dudás Mária
a Magyar STD Társaság főtitkára