Bevezető

A SEBKEZELÉS LEGÚJABB LEHETŐSÉGEIT MUTATTÁK BE
A IV. NPWT TUDOMÁNYOS SZAKMAI NAPON


Tisztelt Kongresszusi Résztvevők, Kedves Kollégák!

Nagy örömünkre szolgál hogy a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika és a Negatívnyomás-terápiával (NPWT) a Sebgyógyulásért Egyesület szervezésében a jelen járványügyi helyzet szempontjait is figyelembe véve ismételten megrendezésre kerül immáron 4. alkalommal az NPWT szakmai konferencia.

Az elmúlt évtizedekben kevés olyan sebészeti innovációnak és ezzel kapcsolatos rohamos fejlődésnek  lehettünk szemtanúi, mint amit negatívnyomás-terápiával kapcsolatban észlelhettünk. Ezen technika az elmúlt évtizedben jelentős mértékben megváltoztatta az eddig olykor reménytelen, vagy nehezen gyógyítható sebek posztoperatív állapotok kezelését, gyógyítását. A terápia széleskörű felhasználásának köszönhetően ma már nem csak krónikus nehezen gyógyuló sebek kezelésére, hanem endoluminális technikával, akár belszervi „sebek” kezelésére is van lehetőségünk. Mint ahogy a korábbi években, úgy ezen kongresszuson is megismerkedhetünk az eddigi sikeres kezelési eredményekkel, az indikációs körök bővítésével, és a jövő fejlesztésének irányaival.

Kívánok Önöknek hasznos kongresszusi részvételt! 

A Tudományos Bizottság nevében
Dr. Szijártó Attila