Köszöntő

Kedves Kollégák!

Az 1994 novemberében megalakult Magyar Szívsebészeti Társaság 2016. november 3-5. között tartja immár 23. Kongresszusát a balatonfüredi Hotel Füredben! A szervezési feladatokat – az MSZT Elnöksége megbízásából – ezúttal ismét a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikája látja el, immár hetedik alkalommal. A feladat komoly szakmai kihívást jelent, hiszen szeretnénk számos olyan új elemet beépíteni a tudományos program eddig megszokott rendjébe, mely által a szakmai tartalom nemcsak színesebbé, lendületesebbé, érdekesebbé, de első sorban tartalmasabbá válik! A tudományos program dedikált témakörei a modern szívsebészet legizgalmasabb területeire fókuszálnak: a mellkasi aorta sebészetére, az aorta és mitrális billentyű betegségek újszerű ellátási lehetőségeire, a sebészi ablációra, a szívelégtelenség sebészi kezelésére, és végül, de nem utolsó sorban a szívsebészeti anesztézia lehetőségeire a „ fast track ” stratégiák érvényesülésében. Kívánatos, hogy a Tudományos Bizottság által elfogadásra kerülő előadások, poszterek a felsorolt témakörök valamelyikére fokuszáljanak. Meghívott és felkért előadóink mindegyike a kongresszus kiemelt témaköreinek nemzetközileg elismert reprezentánsa! A Magyar Szívsebészeti Társaság által alapított, és jól ismert díjak és elismerések – Kudász József emlékelőadás és Littmann Imre díj – mellett szeretnénk életre hívni a Szabó Zoltán díjat, mellyel a kongresszus legjobbnak értékelt előadását szeretnénk jutalmazni. A Macs’Medical díjra természetesen továbbra is pályázhatnak a két kongresszus közötti időszakban megjelent impakt faktoros cikkek. Szeretnénk, ha az előttünk álló Kongresszus igazi szakmai és szellem találkozó helye lenne Mindazoknak, akik a szívsebészetben és annak határterületein dolgoznak!


Kedves Barátaim!

Az MSZT 23. Kongresszusának Balatonfüred és a Füred Szálloda nyújt otthont.
A szépen rekonstruált reformkori város, az őszi Balaton, a környék ismert borai és nem utolsó sorban a vadonatúj szálloda nyújtotta fantasztikus lehetőségek garantálják a résztvevők számára, hogy maradandó tudományos és társasági élményekkel gazdagodjanak!

Városmajor, 2016. február 9.


Dr. Szabolcs Zoltán
egyetemi tanár