Köszöntő

Kedves Kollégák, Kedves Barátaim!


Engedjék meg nekem, hogy egy személyes megjegyzéssel kezdjem ezt a beköszöntőt: eltelt négy évem a MAITT elnöki székében. Nagy izgalommal kezdtem ezt a feladatot, vezetőségi társaimmal együtt lelkesen dolgoztunk azért, hogy minél többet, minél jobbat adjunk a Társaság tagjainak. Azt, hogy ezt sikerült-e elérni, nem a mi feladatunk eldönteni, de egyet biztosan látunk: a MAITT Nemzeti Kongresszus látogatottsága egyértelműen emelkedett.
Nagyon bízom benne, hogy ezt ebben az évben is folytatni tudjuk: szeretettel várom Önöket a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 46. Nemzeti Kongresszusán, Egerben.

A helyszín változott, visszatérünk a 2010-es kongresszusunk helyszínére.
Eger városát senkinek nem kell bemutatni, népszerűsége töretlen, amit jól mutatnak a múlt évi turisztikai adatok: Budapest után ide látogatott a legtöbb külföldi. Ez is bíztatott minket arra, hogy váltsunk és próbáljuk ki a Hotel Eger és Park nyújtotta
lehetőségeket. És nem csak ezt: a csütörtöki napra lefoglaltuk a Gárdonyi Géza Színház épületét is, ahol az ultrahang workshop résztvevői délelőtt a színházteremben figyelhetnek a szakértő előadásokra, majd délután a hands-on gyakorlást a színpadon fogjuk tartani. Aznap este pedig ugyanott hangzatos kulturális élvezetben lehet része az első 400 kongresszusi jelentkezőnek: a Budapest Bár zártkörű koncertjét hallgathatjuk meg. Nem feledkezünk meg a késő esti lazításról sem: a MAITT diszkót a Bazilika alatti régi kazamata helyén nyílt hangulatos szórakozóhelyen fogjuk tartani. Aki pedig szereti az elegáns hangulatot, az készülhet az ünnepélyes péntek esti Bankettre a Hotel Eger félköríves üvegfalú báltermében, idén egy számunkra új, lendületes zenekarral.

A tudományos program összeállításakor folytattuk azt a gyakorlatot, hogy lehetőség szerint lefedjük szakmánk teljes spektrumát. Ezúton köszönöm meg a Tudományos Bizottság minden tagjának az aktív közreműködését, nekik köszönhetőek az olyan izgalmas szekció címek, mint pl: a Szervek „párbeszéde”, vagy a „Döglött aknák” kerekasztal. Nem feledkezünk meg szakmapolitikai kérdésekről sem: ebben az évben foglalkozunk az MsC ápolóképzéssel, a szakmánk belső és külső migrációjával és a magánorvoslás problémáival. A forrongó témákat szombaton fogjuk megbeszélni, külön szekcióba tettük az anesztéziát és az intenzív terápiát. Néhány téma, amiről itt szó lesz: Anesztézia és neurodevelopment, Closed loop anesztézia, Rekesz diszfunkció megítélése ultrahanggal és Vasopressin vs. noradrenalin update. Folytatjuk a Több, mint egy eset… szekciónkat, ahol az Esetismertetésre beküldött absztraktok közül a legérdekesebbeket szabad előadás formájában mutatják be a szerzők. Ha valaki itt szeretne szerepelni, akkor olyan esetet küldjön be, ami tanulságos mások számára is, jól dokumentált és van üzenete. Biztos vagyok benne, hogy kollégáim szerte az országban rengeteg ilyen esettel találkoznak, csak éppen le kell ülni és megírni.

Nem változtattunk azon, hogy párhuzamosan három előadóteremben tartjuk a tudományos előadásokat. Újdonság viszont az, hogy ezeket a termeket szakmánk nagyjairól neveztük el: keressék majd meg a Vimláti-, a Lencz vagy a Károvits-termet. A három előadóterem mellett a workshop-oknak is külön termet biztosítunk, ahol Agyhalál, Hemosztázis, Hemodinamika és Kommunikációs tanfolyamokon fejleszthetik tudásukat a jelentkezők. És miként hívhatnánk másképp a Nehéz-légút tanfolyam termét, mint Mérayterem? 
A résztvevők természetesen idén is 50 kreditpontot kapnak a kongresszusi részvételért. Végezetül ne felejtsék el, hogy a MAITT Útlevéllel idén is utazhatnak: a kiállítók látogatói között egy európai kongresszusi részvétel díját sorsoljuk ki.

Találkozzunk a MAITT 2018 kongresszuson!

A mielőbbi viszontlátásig üdvözlettel,


Csomós Ákos
A MAITT Elnöke