Köszöntő

Kedves Kollégák!

Tisztelettel hívjuk és várjuk az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház 2026 évi, III. Tudományos Fórumára, amely 2026. március 24-én a budapesti Radisson Blu Béke szállodában kerül megrendezésre. 

Amint ismeretes, Kórházunk 2023. január 1-től önálló intézménnyé vált és Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház néven végzi országszerte elismert betegellátó tevékenységét. Ezt a fontos változást 2024-ben egy tudományos ülés keretén belül is megünnepeltük. 

A 2024-ben majd a 2025-ben megrendezett ÉPC-Honvédkórház Tudományos Fórumainak jelentős sikerén felbuzdulva, úgy döntöttünk, hogy a hagyományteremtő rendezvénysorozatunkat ebben az évben is folytatjuk.    

A 2026. évi III. Tudományos Fórum fő célkitűzése, hogy ebben az évben is bemutassa az ÉPC-Honvédkórházban zajló magas színvonalú szakmai, tudományos tevékenységet, amely alapján Kórházunk méltán tekinthető a hazai egészségügy egyik fő zászlóshajójának. 

Ebben az évben is az együttműködés és az interdiszciplinaritás jegyében az egyes szakmák változó és kihívást jelentő kérdéseit fogjuk áttekinteni. Terveink szerint a szakmai program ezúttal is változatos lesz: számos szakterület bemutatkozása mellett a szakdolgozók, a fiatal szakorvosok és a rezidensek számára is külön fórumot kívánunk biztosítani.  


Reméljük, hogy rendezvényünk ezúttal is hasznos lesz, és az új információk, megszerzett ismeretek hozzájárulnak a betegellátás minőségi javításához. 


Prof. Dr. Wikonkál Norbert Miklós
az MTA doktora
főigazgató
Prof. Dr. Herszényi László
az MTA doktora
tudományos igazgató