Köszöntő

Kedves Kollégák!

Napjainkban egyre emelkedik az életkor felső határa, az idős populáció számaránya világszerte nő és az egészségügyi ellátás jelentős részét az idősek kezelésére fordítják. A világ 6,8 milliárd lakosa közül 600 millió 60 évnél idősebb és számuk az előrejelzések szerint 2050-re kétmilliárdra nő. A hazai népességünk közel egyötödét kitevő idős, vagyis a 65 év feletti korosztály hatékony orvosi ellátásában jelentős szerepet játszanak a családorvosok.

2018. március 22–24. között első alkalommal szervezzük meg geriátriai továbbképzésünket, hiszen a fiatalok és felnőtt középkorúak ellátását biztosító tudásunk csak részlegesen alkalmazható az idős betegek kezelése során. Az időskorúak esetében a kórállapotokra utaló tünetek gyakran megváltoznak, egyidejűleg számos progrediáló, krónikus betegség alakul ki, melyek összetett gyógyszerelést igényelnek. Figyelembe kell vennünk a nemkívánatos gyógyszer mellékhatásokat, kölcsönhatásokat, a gyakran romló beteg együttműködési képességet.
A továbbképzésen az időskorban kiemelt fontosságú, igen gyakori és részben egymással szorosan összefüggő témakörrel foglalkozunk (hipertónia, szívelégtelenség, diabetes mellitus) és emellett gasztroenterológia, infektológia, onkológia, reumatológia és urológia lesznek a kongresszus kiemelt témái.

Minden blokk esetbemutatással kezdődik majd, hogy az előadások valóban gyakorlat orientáltak legyenek és nem marad el a témával kapcsolatos kérdések megtárgyalása sem.
A képzés során lehetőségük nyílik az újraélesztés technikájának gyakorlására is.


Mindenkit szeretettel várunk.
Üdvözlettel:





Dr. Torzsa Péter
egyetemi docens, tanszékvezető-helyettes
?Semmelweis Egyetem ÁOK Családorvosi Tanszék