Köszöntő

"Összejönni - jó kezdés.
Együtt maradni - haladás.
Együtt is dolgozni - siker."
H. Ford

Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink!

A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szervezésében 2015 tavaszán, immár hatodik alkalommal kerül sor a SIASTOK (Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai és Sürgősségi Továbbképző Orvoskongresszus), és harmadik alkalommal a SUN (Joint Symposium of Semmelweis University and NATO Centre of Excellence for Military Medicine) megrendezésére.

A minden év tavaszával beköszöntő rendezvény egyedi a maga nemében. Évadnyitóként azokat az új szemléleteket, megközelítéseket hozza el, mellyel dinamikusan változó környezetünkhöz történő professzionális, tájékozott alkalmazkodást, és az annak megfelelő fejlődést segíti elő.

2015-ben a kongresszus elgondolkodtató felvetéseket, vitatott hiteket, evidenciákat és mindennapi gyakorlati problémákat gyűjt össze.

Az eddig evidensként elfogadott hiteket kérdőjelezzük meg a releváns kutatási eredmények tükrében a "mítoszírtók" szekciókban. Az első "A gondolatok ereje a génektől a betegágyig" c. részben a hit kérdésének tartott, viszont az elmúlt években tudományos evidenciával alátámasztást nyert, a betegellátásban felhasználható eredményeket mutatják be hazai és nemzetközi szinten elismert és hiteles kutatók a genetika és a pszichológia, látszatra egymástól távol eső szemszögéből. A második "Igaz vagy hamis" c. részben az intenzív terápiás, aneszteziológiai és sürgősségi orvostani irányelvek alapjául szolgáló, gyakran dogmaként kezelt kutatási eredmények hátterét és igazságtartalmát vesszük górcső alá. Ide illik Mérő László matematikus és pszichológus idézete: "A tudomány egyik legfőbb jellegzetessége a kritikai szellem. Ha valahonnan ez hiányzik, akkor az nem tudomány, hanem agymosás." Valamint Szent-Gyögyi Albert szavai: " A tudományos módszer lényege, hogy a problémákat mint problémákat kezeli, így keresi a legjobb megoldást, előítéletek és sovinizmus nélkül. Nem azt kérdezzük, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igazság."

A "kishírek a nagyvilágból" blokkokban több földrész vezető egészségügyi központjaiban (Oxford University, Imperial College London, The Royal Brompton and Harefield NHS Foundation Trust London, Universitätsklinikum Regensburg, Peter MacCallum Cancer Centre Melbourne) gyógyító és kutató kollégáink mutatják be a legújabb eljárásokat - melyek remélhetőleg hamarost integrálásra kerülnek a hazai mindennapi betegellátásban is. 

"Sürgősség és katasztrófaorvostan a nagyvilágban és itthon" globális kitekintésbe ágyazva (University of 2 Massachusetts Medical School, USA; School of Medicine and Biomedical Sciences, Emergency Medicine, Rockhampton, Australia) szemlélteti ezen sürgősségi szakágak aktuális sikereit és esetenként nehézségeit is.

A "SUN- A Joint Symposium of Semmelweis University and NATO Centre of Excellence for Military Medicine" a katonaorvostanból tanult és átvett irányelveket, technikákat mutatja be többek közt az infektológia, traumatológia, bioterrorizmus területén.

A mindennapi betegellátásban az elmúlt időszakban felmerülő kérdéseket taglalják a szombati szekciók.

Hasznos és jól hasznosítható információkat nyerhetünk "A transzplantál/andó/t beteg menedzselése a transzplantáción kívül is" c. szekcióban. A transzplantációban és a transzplantált betegek menedzselésében jártas szaktekintélyek felkérésére azért kerül sor, mert hazánk transzplantációs aktivitása mind számában, mind - a tüdőtranszplantáció várható beindulásával - specifikumában erősödik. Egyre gyakrabban találkozunk transzplantációra váró vagy már transzplantált beteggel, egyéb, a transzplantációt igénylő okon kívüli, akutan ellátandó betegség kapcsán is.

"Aneszteziológia-intenzív terápia neurológiai vonatkozásai" blokkban részletes áttekintést kaphatunk arról, hogyan befolyásolja az anesztézia a cerebralis funkciót mind rövid, mind hosszútávon.

Az "Endocarditis" c. szekcióval egy az elmúlt években mind gyakrabban előforduló, sokszor elnézett vagy inadekvátan kezelt kórképre irányítjuk rá a figyelmet, az észleléstől a kezelésig tartó fázisok elemzésén keresztül.

Az elmúlt évben is sok kérdés merült fel a "Lélegeztetés" témakörben, ez a szekció részben a pénteki "Mítoszirtók" gondolatmenet folytatásaként is kezelhető. Áttekintést kapunk a speciális lélegeztetési technikákról, ugyanakkor kellő mértékletességgel, realitással elemezzük az új technikák előnyeit/hátrányait és oly sokszor nem tudomásul vett korlátait is.

A gyakorlati ismeretek bővítését a csütörtöki napon öt párhuzamos szekcióban indítandó kurzusok és hands-onworkshopok szolgálják: betegbiztonság, gyakorlati és elméleti infektológia, korszerű lélegeztetés, ultrahang szerepe az akut betegellátásban, szuggesztív terápiák témakörökben. A tanfolyamok célja, hogy elméleti és arra épülő interaktív, dinamikus, gyakorlati oktatás, esetenként szimulációs gyakorlatok segítségével nyújtsanak az adott témában naprakész és a mindennapi életbe integrálható ismereteket.

A rendezvény védnökei Prof. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem rektora és Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke.


A kongresszus helyszíne idén is a kellemes légkört biztosító Aquaworld Resort Budapest.
Szeretettel várunk mindenkit Budapesten.




Prof. Dr. Gál János
Szervező Bizottság elnöke
Klinikaigazgató egyetemi tanár,
Semmelweis Egyetem rektorhelyettes