Köszöntő

Kedves Kollégák!

Hetedik alkalommal rendezzük meg kongresszusunkat a Convention Budapest Kft. irodával karöltve.

A kongresszus neve mozaikszó: a „Practimed Gain” kifejtve praktikus medicina, gasztroenterológia és infektológia; a „gain” emellett angolul hasznot, gyarapodást is jelent. Ez a fantázianév próbálja összefoglalni törekvésünket, hogy napi gyakorlatra váltható ismereteket közvetítsünk, elsősorban e két szubdiszciplína tárgyköréből, de mindig kiegészítve más témakörökkel, átfogó, szemléletformáló előadásokkal is.

Törekszünk olyan előadókat megnyerni a kongresszusra, akik szakterületük méltán elismert kiemelkedő képviselői. Szeretnénk elérni, hogy  – hasonlóan a korábbi évekhez – oldott, követlen baráti hangulatban közösen tanuljunk egymástól.

A 2023-as évben amennyire ez ma előrelátható még nem búcsúzhatunk el a SARS-CoV-2 vírustól, ezért egy-egy előadást szentelünk a kórokozóval kapcsolatos friss virológiai  és vakcinológiai ismereteknek. Több átfogó téma is tárgyalásra kerül, mint például a helyes mintavétel jelentősége a mikrobiológiai diagnosztikában, a felesleges antibiotikumhasználat ártalmai, az anémiás beteg kivizsgálása vagy az autoimmun betegségek felismerése és gondozása. Emellett lesznek szűkebb, de nagyon fontos témák is, mint például az endocarditis, a spondylodiscitis, a tumoros beteg fájdalmának csillapítása. A továbbképzések fontos és izgalmas részét képező esetismertetéseket új formában fogjuk megvalósítani: nagy tudású, több évtizedes tapasztalattal bíró kollégákat kértünk fel, hogy virtuális nagyvizit során fejtsék meg a való életben sok fejtörést okozó és sok tanulsággal szolgáló betegek diagnózisát.

Szeretettel várjuk a Kollégákat egy közös, jó hangulatú továbbképzésre.


Dr. Schuller János
főorvos
TritonLife Róbert Magánkórház és
Uzsoki Utcai Kórház
Hepatológiai Ambulancia
Dr. Taller András
címzetes egyetemi docens
osztályvezető főorvos
Uzsoki Utcai Kórház
II. Belgyógyászati Osztály