Beköszöntő

Kedves Kollégák,

Kiváló ritmusban haladnak a XXVI. Kísérletes Sebészeti Kongresszus előkészületei, eddig közel száz absztrakt érkezett, ennek megfelelően 11 szekciót és 3 kerekasztal-beszélgetést szervezünk.

A kongresszus kiemelt témai között szerepelnek a kísérletes technológiai innovációk, az intervenciós és kísérletes kardiológia, valamint a graduális és posztgraduális oktatás aktuális kérdései. Kerekasztal foglalkozik az elektrosebészettel és a vadonatúj thermofúziós technikákkal. A hatalmas léptekben fejlődő endoluminális sebészetnek külön szekció tervezünk. 

2017-től alapvetően változnak meg az Európai Unió kísérleti állatokkal kapcsolatos direktívái, emiatt - találkozóink történetében először, - fókuszba szeretnénk állítani munkánk nélkülözhetetlen egyedeit, valamint az állatkísérletek jogi és technikai szempontjait. A klinikai kutatások mellett természetesen szó lesz majd az I/R, a mikrokeringés, a szepszis, a regeneráció és adaptáció, valamint a transzplantáció és nanotechnológia legújabb kutatási eredményeiről.

A konferencia 48 kreditponttal akkreditált továbbképző tanfolyam is egyben (OFTEX kód: SE-TK/2017.II/00107).

Tervezett programjaink mellett az ABACUS Hotel gasztronómiai élményeket és pihentető wellness programokat kínál a résztvevőknek.


Nagy izgalommal és szeretettel várjuk Önt és Kollégáit Herceghalmon!



Dr. Ferencz Andrea
a kongresszus elnöke


Dr. Szabó Györgyi
a kongresszus titkára



Prof. Dr. Wéber György
a kongresszus tiszteletbeli elnöke


Prof. Dr. Sándor József
a kongresszus tiszteletbeli elnöke




Kongresszusi naptár

Absztrakt beküldési határidő2017. április 30.
Értesítés absztrakt elfogadásáról  2017. május 30.
Magasabb regisztrációs díj2017. szeptember 1.
Végleges program2017. szeptember 1.
Kongresszus2017. szeptember 28-30.


A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Kongresszusai (1967-2017)

1967 Hajdúszoboszló, 1969 Pécs, 1971 Szeged, 1973 Visegrád, 1975 Hajdúszoboszló,  1977 Pécs, 1979 Szeged, 1981 Budapest, 1983 Debrecen, 1985 Zalaegerszeg, 1987 Szeged, 1989 Budapest, 1991 Hajdúszoboszló, 1993 Kaposvár, 1995 Pécs, 1997 Debrecen, 1999 Szeged, 2001 Pécs, 2003 Siófok, 2005 Hajdúszoboszló, 2007 Pécs, 2009 Szeged, 2011 Budapest, 2013 Debrecen, 2015 Pécs, 2017 Herceghalom