Tudományos Programmal Kapcsolatos Információk

A kongresszus résztvevõi előadások megtartására és poszterek, vagy video  bemutatására egyaránt jelentkezhetnek.
ELŐADÁS ÖSSZEFOGLALÓKAT – MAXIMUM 2500 KARAKTER – KIZÁRÓLAG ONLINE, 2014. MÁRCIUS 15-IG FOGADUNK A WWW.CONVENTION.HU OLDALON, A BELFÖLDI RENDEZVÉNYEK - MAITT 43. KONGRESSZUSNÁL.

(A szerkesztési feltételek könnyebb értelmezése miatt azonban hagyományos tájékoztatót is mellékeltünk a nyomdai anyaghoz.)
Az előadások, poszterek, videók elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt.

ELŐADÁS

Az elõadások idõtartama 10 perc, amit 2 perc diszkusszió követ.

IGÉNYBE VEHETŐ TECHNIKAI ESZKÖZÖK

Számítógépes kivetítő, laser pointer.

E-POSZTER

2015-ben újragondolt poszterszekciót szervezünk: párhuzamosan 4 teremben lehetőséget biztosítunk maximum 6 dia bemutatására poszterek elkészítése helyett. A poszter prezentáció 3 perc, amit 2 perc diszkusszió követ. Amennyiben papír alapon is szeretné poszterét kifüggeszteni, kérem, jelezze ezt az absztrakt feltöltésekor!

Az E-poszter diáit a kongresszus időpontjára kell elkészíteni és a kongresszusi diaszobában kell majd feltölteni a MAITT rendszerébe.

Az E-poszter diák külalakjában semmilyen megszorítás nincs, a  szerkezetüknek azonban követnie kell az absztraktok szokásos tagolását. Ez eredeti közlemények esetében a Bevezetés-Módszer-Eredmények-Következtetés, az esetiskmertetések esetében a Bevezetés-Esetismertetés-Megbeszélés címeket kell tartalmazza. Irodalomjegyzék nem szükséges, csak akkor, ha a téma szempontjából feltétlenül releváns.