Beköszöntő

Kedves Kollégák!

Szeretettel hívjuk meg ismét kedves kollégáinkat a sorban immár 15. Hitek és Tévhitek Kongresszusra, melynek megrendezésére Zalakaroson kerül sor.

A pazar környezet és az izgalmas program a tanulást és a feltöltődést egyaránt szolgálja. Az idén először építettünk be egy tematikus blokkot, mely a vesebetegségeket tárgyalja kiváló hazai szaktekintélyek előadásában. Majd ezt követő kerekasztal megbeszélésen, ahol reményeink szerint élénk diszkusszió várható. Nem titkolt szándékunk, hogy hallgatóink feltegyék kérdéseiket, megoldásra váró problémáikat. Amire nem jut idő az előadóteremben, azt beszéljük meg a szünetekben, szociális eseményeken. Ha elnyeri tetszésüket ez az új forma, akkor minden évben más tematikával megszervezzük a szakmai kerekasztalt. Számos egyéb témát is tárgyalnak előadóink, így lesz szó acut hasi katasztrófáról, folyadékpótlásról, autizmusról, fejfájásokról, vitaminhiányról, allergiáról, vakcinológiáról és gyógyszerekről is.

Ha felkeltettük érdeklődését, ne habozzon regisztrálni, hogy ősszel ismét találkozhassunk Zalakaroson.

Viszontlátásra!


Dr. Mészner Zsófia
főigazgató osztályvezető főorvos
Országos Gyermekegészségügyi Intézet
a tanfolyam társelnöke

Dr. Fekete Ferenc
osztályvezető főorvos
Fővárosi Önkormányzat
Madarász utcai Gyermekkórháza 
a tanfolyam társelnöke