Köszöntő

Tisztelt Vendégeink!

A rendezvényre a regisztrációk száma elérte a maximális számot, ezért azt lezártuk.
A rendezvényre a helyszíni regisztráció nem lehetséges!

Megértésüket köszönjük!

Kedves Kollégák!

2015 szeptember végén (remélvén, hogy nem ütközünk más diabetológiai tárgyú rendezvénnyel) ismételten megtartjuk a Diabetológia és Anyagcsrere Alapítvány, valamint a Semmelweis Egyetem közös, két napos továbbképző rendezvényét.

Ahogy telnek az évek, a diabetológiai tárgyú rendezvények száma exponenciálisan szaporodik, évente tartunk immár országos és helyi rendezvényeket. Bár ezek a rendezvények jelentős idejébe (és pénzébe) kerülnek a résztvevő orvosoknak-szakdolgozóknak, mindannyiunk épülését szolgálják, hiszen a betegek (és gyógyszerek) száma évente szaporodik, egy-egy országos és egy-egy helyi rendezvényen való részvétel  mindannyiunk számára hasznos és élvezetes.

Az Alapítvány és az Egyetem immár lassan hagyományos továbbképző rendezvénye nem könnyen illeszkedik ebbe a sorba. Nem szeretnénk sem az alapkutatások ismertetését elvenni az országos rendezvényektől, sem a tágabb értelembe vett alapismeretek újragondolását a helyi rendezvényektől.

Úgy tűnik – és ezt bizonyították ez elmúlt két év rendezvényei is számomra- hogy a kollégákat elsősorban a határterületi diabetológia, az elmélet és a gyakorlat kapcsolata érdekli rendezvényeinken.

Éppen ezért, ez a rendezvény is elsősorban a határterületi témák megbeszélését célozza meg az elmélettől a gyakorlatig, de számos új, formabontó technikával. Remélem mindannyiunk kedvére, okulására és szórakozására is.


Szeretettel várjuk Önöket!
Barátsággal,





dr. Somogyi Anikó
egyetemi tanár