Köszöntő

Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!

Érdekes visszapörgetni az elmúlt 14 esztendő DAN-jainak programját, mert jól látható belőle, hogy a visszajelzésekből és látogatottsági adatokból okulva hogyan alakultunk át tisztán elméleti, tematikus konferenciából a témareferálókat és a gyakorlati alapú kurzusokat ötvöző tudományos rendezvénnyé. Munkatársaimmal együtt hisszük és bízunk benne, hogy az idei program is elnyeri majd a hazai aneszteziológusok és intenzív terápiában dolgozó szakemberek érdeklődését és szeretetét.

Elméleti előadásaink fókuszában idén olyan hangsúlyos témák állnak, mint az ARDS, a perioperatív folyadékterápia, a perioperatív szerv-protekció és az intenzív osztályos monitorozás. Ezek mellett a korábbi évekhez hasonlóan igyekeszünk gyakorlat-oritentált kurzusokkal kielégíteni a kollégák igényeit. A már hagyományosnak tekinthető agyhalál és donorellátás és a haemostasis és vérzéscsillapítás kurzus mellé „az idők szavára hallgatva” ultrahangos kurzust és ALS kurzust is szerepeltetünk a programban. Ez utóbbi aktualitását az ERC közelmúltban megjelent új ajánlása is aláhúzza, továbbá az is, hogy intézetünk munkatársai lázasan dolgoznak egy újraélesztéssel foglalkozó kézikönyv szerkesztésén. Tavaly nagy sikere volt a bronchoscopos kurzusunknak, amelyből azonban a létszámkorlát miatt sokan kimaradtak - ezt a hiányt is igyekszünk orvosolni.

A Pro Anaesthesia Debreceniensi oklevél idei kitüntetettjei Dr. Velkey György Főorvos (MRE bethesda Kórház) és Prof. Bíró Péter (UNI Zürich) lesznek. Mindketten ezer szállal kötődnek a debreceni anesztéziához, szeretetük és együttműködésünk mindannyiunk számára nagy megtiszteltetés.

Idén is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy testnek és léleknek is maradandó emléket jelentő DAN-t rendezzünk. Szeretettel várunk mindenkit!


Prof. Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár