Beköszöntő

Kedves Kollégák!

Örömmel hívjuk meg a gyermekorvoslással közelebbi-távolabbi kapcsolatban lévő orvos kollégáinkat 2015 márciusára, a XVIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképző Tanfolyamra, amely a tanfolyamon kívül gyermekorvosi továbbképző konferencia is egyben. 18 évvel ezelőtt indítottuk útjára ezt a rendezvényt, amely a nagykorúvá válást nemcsak a szervezők igyekezetének, hanem a résztvevők lankadatlan érdeklődésének és szeretetének is köszönheti. Minden évben új kihívásoknak igyekeztünk megfelelni: a konferencia témái, a meghívott előadók, a helyszín kiválasztása évente új feladatokat jelentenek. A 18 év egyben felelősség is, hiszen a konferencia iránti fokozott érdeklődés a gyermekgyógyászat egyik nagy éves seregszemléjévé avatta a rendezvényt, s a minőség megtartása a tudományos rendezők és az szervezők legfontosabb célja.

Az elmúlt években sok segítséget kaptunk a résztvevők visszajelzései alapján. Az írásos javaslatok számos témára hívták fel a figyelmünket, esetleg új összefüggésekben bemutatva a javasolt kérdéskört. Ezeket komolyan vesszük, és igyekszünk a javaslatok alapján is összeállítani a konferencia tematikáját. A visszajelzések azt is igazolták, hogy a diagnosztikus együttgondolkodás az esetbemutatások kapcsán a valóságot tükrözi vissza és a sokszor könyvízű összefoglalókat varázsolják élettelivé.

2015-ben is gazdag, a Semmelweis Egyetem által akkreditált program várja a csecsemő-gyermekgyógyászokat, a háziorvosokat, az iskolaegészségtannal és ifjúságvédelemmel foglalkozó szakembereket és külön szeretettel invitáljuk az orvosi munkában nélkülözhetetlen védőnőket és szakápolókat is.


Találkozzunk 2015. március 6-én a Marriot Hotelben a konferencia helyszínén!


Prof. Dr. Tulassay Tivadar
akadémikus, egyetemi tanár
Semmelweis Egyetem,
ÁOK I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Prof. Dr. Szabó András
egyetemi tanár, az MTA doktora
Semmelweis Egyetem,
ÁOK II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika