Köszöntő

Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!

Engedjék meg, hogy a Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának Vezetősége és a helyi Szervezőbizottság nevében meghívjuk Önöket a  IX. Aritmia és Pacemaker Napokra, mely az idén szeptember 25-27. között a Vezetőség és a balatonfüredi Állami Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztálya közös szervezésében kerül megrendezésre Balatonfüreden, a Flamingo Hotelben.

Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztálya napi tevékenységének immár hosszú évek óta szerves része a pacemaker -  és  ICD-implantáció valamint az elektrofiziológiai vizsgálat és RF-abláció. Az első elektrofiziológiai vizsgálat 1980-ban, míg az első pacemaker implantáció 1991-ben történt, 2002-ben pedig a reszinkronizációs terápia is elindult. Ezért külön öröm és elismerés az itteni szakemberek számára, hogy az osztály történetében először,  országos kongresszust szervezhetnek.

Az idei rendezvényen kiemelt szerepet szánunk a kardiológusok és a specialisták közötti eszmecserének. Az elektromos eszközök indikációs területe egyre bővül, a technológia rohamosan fejlődik, az ablációs beavatkozások eredményessége olyan területeken is lényegesen javult, mint a pitvarfibrilláció és a kamrai tachikardia. A növekvő számú beteg  kezelése, hosszú távú gondozása komplex feladat, csak a specialisták és kardiológusok hatékony együttműködése révén lehet sikeres. A program során az aritmológia aktualitásainak tárgyalása mellett ezek a kérdések is terítékre kerülnek.

Meggyőződésünk, hogy a fentiek miatt a rendezvény programja széles érdeklődésre tarthat számot. A gyönyörű környezet és a reményeink szerint színvonalas társasági programok pedig nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget ígérnek! Az aritmológiával napi szinten foglalkozó specialisták, szakorvos jelöltek, PhD-hallgatók és asszistensek  mellett szeretettel várunk a terület iránt érdeklődő minden kardiológus kollégát! 

Hasznos és kellemes őszi időtöltést, kikapcsolódást kívánunk a csodálatosan megújult, egyre szépülő Balatonfüreden!


Dr. Duray Gábor
MKT APM
elnöke
Dr. Faluközy József
Helyi szervezőbizottság
elnöke

Dr. Sághy László
MKT APM
alelnöke

Dr. Clemens  Marcell
MKT APM
titkára